www.vitaminok.info
 
 
 

Nyári hajápolás - nem fodrászoknak, csak neked!

Manapság, ha meg szeretnénk nézni egy játékfilmet a tévében, fel kell készülnünk arra, hogy számtalan hajápolási tippet és trükköt, továbbá rengeteg féle terméket kell végig néznünk, hallgatnunk, mire megtudjuk, a film végén, ki a gyilkos, ugye? Nincs is ezzel semmi baj, hiszen jól tájékozottak leszünk a hajhullással, kiszáradással, festéssel, kondicionálással, és még ki tudja mivel kapcsolatban, és ezek a termékek valóban elengedhetetlenek a jól ápoltsághoz.

Nyáron még fokozottabban kell figyelnünk hajunk helyes kezelésének, hiszen még több káros hatásnak van kitéve, mint az év bármely más részében. A nap könnyen kiszívja, megváltoztatja a színét, de a sós víz, a szél és a gyakoribb hajmosás sem tesz jót neki. Nemcsak a bőrünkre lehet káros hatással az UV sugárzás, hanem hajunkra is. Ugyanis sörényünk kb. 90 százaléka fehérjéből áll. A káros UV sugarak pedig lebontják a hajat szorosan védő szarulemezkék fehérjekötéseinek egy részét. A sérült szarulemezkék már nem nyújtanak megfelelő védelmet a haj mélyebb rétegeinek. Ennek következtében a festett és a természetes színű haj is fénytelenné, fakóvá, töredezetté, durva tapintásúvá válik. A hajvégek könnyebben töredezhetnek, a fejbőr pedig kiszáradhat, hámlani kezdhet. A nap kivonja a haj keratinjában tárolt nedvességet is, úgyhogy az száraz lesz és veszít a rugalmasságából.

Erős napsütésben megvédhetjük hajunkat divatos kendővel, kalappal, baseball sapkával. Ám a védelmet meg kell erősíteni hajápoló termékekkel. Használjunk speciális termékeket! Lehetőleg olyan készítményeket válasszunk, melyek fényvédelemmel vannak ellátva, és védik a hajszálakat.

Ám mindennél is ezerszer fontosabb a haj belülről történő táplálása. Ezt pedig lehetetlen véghezvinni kozmetikumokkal, vásárolhatjuk akár a legdrágább termékeket, akkor sem pótolja a szervezetünkből hiányzó vitaminokat és nyomelemeket. A hajnövekedés gyorsasága és a haj minősége szorosan összefügg a felvett táplálék minőségével. Korunk táplálkozási szokásai egyre kevesebb vitaminhoz, ásványi anyaghoz, nyomelemhez engedik jutni a szervezetünket.

A különféle szennyeződések, a strandok klóros vize, a sós tengervíz, a meleg szél, forró levegő, vagy a légkondicionáló is könnyen károsíthatja a hajszálakat. Nem is gondolnánk arra, hogy az úszás során a különféle anyagok mind a fejünkre tapadnak. Elzárva az oxigént a fejbőrtől, kiszárítva a hajszálakat, aminek következtében nem csak töredezés, de korpa is kialakulhat.

Fontos samponnal hajat mosni úszás után, még ha úgy is érzik, a víz miatt tiszták lettek. Legalább egyszer kevés samponnal, bő vízzel öblítsük le a hajunkat, és tíz-tizenöt percre helyezzünk fel balzsampakolást a sós víz ártó hatása miatt. Használjuk egyéb pakolásokat a haj védelme és erősítése érdekében. Kifésüléskor legyünk kíméletesek, hiszen bár a hajszálak megnyúlnak, ezután erőtlenné, töredezetté válhatnak.

Mindezek mégsem annyira fontosak, mint a haj és a köröm egészséges szépségének kitűnő támogatói, az értékes hatóanyagok, mint a béta karotin, E-, B2-, B3-, B6-, B5-vitaminok, folsav, cink, szelén, kalcium. Segítségével megerősítheted a szervezeted első védelmi vonalát, nélkülük csupán tüneti kezelést végzel, mely nem vezet túl messzire.

Amennyiben igazán gyönyörű hajkoronát szeretnél télen-nyáron egyaránt, elsősorban elégítsd ki szervezeted vitamin és nyomelem igényét, azután kövesd a vásárlást elősegítő kisfilmek utasításait. Hozzáteszem, ha vitamin és nyomelem háztartásod teljesen rendben lenne, és szervezeted kitűnően működne, akkor az ezerféle kozmetikumokra valószínűleg nem is lenne szükséged. Próbáld ki.

Vissza a cikkekhez <<<
   
  DreamSite weboldal készítés